Biográfia

Több mint 40 évvel zenei karrierje kezdete után Joe Cocker még mindig az egyik legsikeresebb és legnépszerűbb művész világszerte. Eddigi 21 stúdióalbuma és 4 koncertlemeze közül számos ért el multiplatina státuszt szerte a világon. Karrierje során már elnyert több Grammy-díjat, Golden Globe-díjat és Oscar-díjat is dalaival. 2007-ben a Brit Birodalom Érdemrendjét is átvehette.

Joe Cocker egy legenda. De minden sikere és milliós eladása ellenére sem feledkezik meg azokról, akik kevésbé szerencsések, mint ő. Ezek után nem meglepő, hogy amikor a tehetségkutató versenyekről kérdezik (az amerikai és a francia változatban is fellépett már), nem tűnik szomorúnak amiatt, hogy nem akkoriban rendezték ezeket a versenyeket, amikor ő még fiatalabb volt. "Ha arra a sok vesztesre gondolsz, akik eltűnnek a süllyesztőben...számomra kiábrándító lett volna egy ilyen élmény. Jobb úgy megalapozni a karriered, hogy pubokban zenélsz és úgy válsz ismertté." Nehéz róla elhinni, de annak ellenére, hogy generációk nőttek fel a zenéin, akik számára ő valódi ikon, mégsem úgy tekint magára, mint egy győztesre. „Hard Knocks” címmel megjelenik a régóta várt legújabb Joe Cocker album, mely az első lesz a Sony Music gondozásában (Joe Cocker a kiadó német leányvállalatával tavaly kötött lemezszerződést, a Columbia SevenOne Music labelhez).

"Nem túlzás kijelenteni, hogy több időt töltöttem az utcán, mint tanulással" - magyarázza a 66 éves brit. "Azok a rajongók, akik az elejétől fogva figyelemmel kísérték a pályámat, biztosan értik az album címét". De a durva téma és légkör ellenére, melyet a cím sugall, Cocker rajongóinak (akiknek 3 évet kellett várniuk, hogy az énekes új lemezzel jöjjön elő) nem kell aggódniuk, hogy kedvencük stílusa új, keményebb zenei stílus irányába mozdul. A "Hard Knocks" sokkal inkább hasonlít popzenére, mint bármelyik korábbi lemeze - főként a legutolsó. "Ethan Jones-szal, akit nagyon szeretek és akivel a "Hymn For My Soul" készült 2007-ben, szinte úgy csináltuk, mint egy demó felvételt. Nem használtunk elektronikus hangzást vagy speciális effekteket" - magyarázza Joe Cocker.

Az album producere Matt Serletic volt, aki olyan nevekkel dolgozott már együtt, mint Matchbox Twenty, Rob Thomas, Collective Soul vagy Carlos Santana. "Több producerrel is találkoztam, mielőtt Mattet megkerestem volna. Csak ültünk a stúdiójában és beszélgettünk; én pedig elmondtam neki, hogy szeretnék egy modern, de nem túl modern lemezt készíteni. Tudom, hogy 25 éves srácokkal kell versenyeznem, nem vagyok Green Day vagy mi! Éreztem, hogy érti, miről beszélek és, hogy együtt képesek lennénk valami egészen újszerűt alkotni."

A felvételek Serletic saját stúdiójában készültek Los Angelesben, rengeteg népszerű zenész közreműködésével. Ray Parker Jr., Tim Pierce és Joel Shearer gitáron játszott, Josh Freese, Matt Chamberlain és Dorian Crozier dobon, Chris Chaney basszusgitáron, Jamie Muhoberac pedig billenyűn. A dalok keveréséért Chris Lord-Alge felelt, míg Bob Ludwig felügyelt a korong minden részletére.

A "Hard Knocks" 9 vadonatúj felvételt tartalmaz, valamint az „I Hope” című Dixie Chicks dal feldolgozását, melyet Joe Cocker a nashville-i legendával, Tony Brownnal készített, aki korábban már Elvis Presley-nek is gitározott. "Ráadásul még a könyvelőnk is közös!" - viccelődik Cocker. "Ő igazi egyéniség. Igaziból vágtunk még egy számot, de az már nem fért bele abba a költségvetésbe, amibe a lemezt terveztük." A fanatikus Joe Cocker-rajongók számára megdöbbentő lehet az új és saját dalok mennyisége a "Hard Knocks"-on, hiszen az énekes legendásan dolgozta át és gondolta újra mások számait, melyek egytől egyig különlegesek lettek Joe összetéveszthetetlen hangjának köszönhetően."Rengeteg energiát fordítottam arra, hogy feldolgozásokat készítsek, főleg a fiatalabb előadók dalaiból". A gyártás közepe felé mindenki azt mondta: "hát, Joe, a rajongók rengeteg átdolgozást várnak Tőled". "Most mégis arra a pontra érkeztünk, hogy Joss Stone-nal énekeljek duettet. Tényleg nagyon szerettem volna vele énekelni, de valahogy nem sikerült megtalálnunk a helyes dalt. De amikor végül 10 dallamot is írtam, mindenki boldog volt, én meg azt gondoltam: ez a változás szükséges volt."

A többi előadóval ellentétben, akik azt állítják minden egyes lemez után, hogy az az addig legjobban sikerült lemezük, Joe Cocker nem hisz ebben a "mindig az éppen aktuális a legjobb" - szövegben és rajongóira bízza, hogy eldöntsék, az aktuális lemez hol helyezkedik el a többi között. "Azt hiszem, ez úgy a 21. albumom lehet a négy évtizednyi munkásságom alatt. Ez nem valami nagy szám." De az énekesnek a visszajelzésekre legalább októberig kell várnia, amikor nemcsak, hogy megjelenik új albuma, de ezzel egyidőben nagy európai koncertkörútra is indul - 2007 óta először.

Élőben játszani mindig is fontos elem volt a pályafutásában, és Joe Cocker maradéktalanul élvezi. A "Hard Knocks"- on található dalokon kívül tartogat még meglepetést a koncertekre. "Van néhány olyan dal, ami bár nagy sikernek örvend, az élő koncerteken valahogy mégis hanyagolva volt" - magyarázza. Természetesen a "You Can Leave Your Hat On" és az "Unchain My Heart" nem maradhatnak ki, de a koncertek közepére tervezek egy kis montázst, amiben régi dalok kapnak helyet, mint például a "Simple Things" és a "Tonight" című.